Olvastam egyszer egy cikket, amiben a következő mondat fogott meg: a boldogságot ne kívül keressük, mert forrása bennünk van. Persze nem volt ez újdonság, de mégis kérdéseket vetett fel, hogy miként is érti a szerző.
Számomra két jelentése is van ennek a valóban igaz mondatnak.
Az első szerint, és ezt nehezebb megvalósítani, szeretnünk kell Önmagunkat ahhoz, hogy meglássuk a világ szépségét. ’Szeressem magam? De én szeretem magam’ - hangozhat a válasz. Biztos ez?
Töprengjünk el ezen egy kicsit! Sokszor még arról is panaszkodunk, hogy kevés a hajunk, vagy seszínű a szemünk; pedig ha valóban szeretnénk magunkat, akkor nem merülnének fel ilyen kérdések.
Nyílván nem egyszerű elfogadni magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, de a boldogság felé vezető út biztos forrása; így hát érdemes elkezdeni. Vizsgáljuk meg, hogy mit szeretünk magunkban és mire vagyunk büszkék, legyen szó akár külső, akár belső tulajdonságról. Amit szeretünk, arra figyeljünk, és a későbbiekben kialakul majd a kevésbé ’szerethető’ tulajdonságaink elfogadása is. Persze dolgoznunk is kell rajta, hogy megszeressük. Először fogadjuk el, aztán egy kicsit minden nap jobban szeressük. Nem is olyan nehéz! A végeredmény pedig mindenért kárpótol. :-)
A bevezetőben leírt mondat második értelmezése, hogy kialakítsuk Önmagunkban a világ szeretetét. Tudatosan fel kell figyelmünk a legapróbb csodákra, hogy később tudatosság nélkül örömet okozzanak számunkra. Gondolok itt például a fák rügyezésére, egy jó könyvre, egy kedves szóra, amit akár egy bolti eladótól is kaphatunk. A lényeg, hogy a világ tele van csodákkal és amint felismertük azokat, máris boldogabbá váltunk.
A két értelmezés közül nem tudom melyik a helyénvalóbb, de véleményem szerint mindkettőnek MI magunk vagyunk a középpontjában, így érdemes mások hibáztatása helyett önmagunkba nézni, ha elkerül minket a boldogság.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése