Itt a nyár, csodásak a természet
színei, és, ha egy kicsit is figyelmesek vagyunk, akkor rengeteg csodát
figyelhetünk meg. Mostanában valahogy (nyílván nem véletlenül) a madarak
világára lettem figyelmes.
Ahogy fekszem a napon (és
töltődöm csodálatos energiájával) mindig a szálló madarakra figyelek fel. Olyan
szabadok, gondolom. Oda mennek, ahová akarnak, és ott pihennek meg, ahol
jólesik nekik. Biztos vagyok abban, hogy nincs bennük semmiféle aggodalom a holnap
miatt. Teljes mértékben a jelenben élnek.
Irigylésre méltó életük van.
Gondoljunk csak vidám énekükre. Hallottatok már szomorú madárdalt? Én még nem.
Mi, emberek megközelíthetjük ezt
a szabadságot, boldogságot? Én úgy hiszem, hogy igen, méghozzá bizalommal.
Teljesen lényegtelen, hogy ki miben hisz, de abban egyetérthetünk, hogy
valamilyen felsőbb erő létrehozott minket, méghozzá szeretettel. Egy
világnézettől sem hallottam még, hogy a Teremtő gonosz lenne. Ebben az esetben
viszont csak boldogságot szánhat nekünk. Hiszen akit szeretünk, azt boldognak
akarjuk látni.
Tudom, hogy adódik a kérdés, hogy
akkor miért nem vagyunk mindannyian maradéktalanul boldogok. Véleményem szerint
azért, mert el sem hisszük, hogy jár nekünk a boldogság. Ha körülnézünk, akkor
azt látjuk, hogy mások sem boldogok, akkor mi miért lennénk azok?
Azért mert elhisszük, hogy a
jóságos Teremtő boldognak akar látni minket. Adjuk fel az aggodalmainkat
(hiszen sose lett jobb tőlük semmi), és bízzuk magunkat a legfelsőbb erő
akaratára, ami az, hogy boldogságot hozzon az életünkbe.