A sokszínűség varázsa

A másság egy olyan állapot, amit először az adott személynek kell elfogadni, aki felfedezte, illetve tudatosult benne, hogy eltér az átlagtól (ha egyáltalán létezik ilyen). Nagy harc lehet az önelfogadás, amit csak az ismer, akinek ezt át kell vagy kellett élnie. Nem egy röpke elhatározás, hanem egy hosszú munka eredménye; és még ez sem garantálja a teljes szabadságot (a szabadságot mások ítéleteitől).

Egyáltalán nem segít, ha a szűkebb vagy tágabb környezet megpróbálja lebeszélni a személyt a mássága felvállalásáról. Hallottam már olyat, hogy a szülők megpróbálták meggyőzni a gyereküket arról, hogy nem is homoszexuális. Csak azt nem értem, hogy milyen jogon, hiszen a gyermekvállalás nem arról szól, hogy világra hozok egy gyereket magamnak, akit olyanra formálok, amilyenre én akarom, vagy amit én nem tudtam megvalósítani. Az egyik legnagyobb emberi hibának tartom ezt a viselkedést. Minden személy egyedi és nem lehet másnak beleszólnia az életébe, akármilyen közeli hozzátartozóról van szó.

Ezzel csak nehezedik a helyzet, hisz a másságával küzdő (többnyire) fiatal azt látja, hogy még a családja sem támogatja. Ez óriási mértékű elfojtásokat eredményez, amiből biztos, hogy nem tud kifejlődni egészséges öntudat. Ahhoz, hogy egy boldogabb világot hozzunk létre (mivel ezt csak magunktól várhatjuk) meg kell látnunk a sokszínűség varázsát. Hiszen annyira unalmas lenne, ha mindannyian ugyanolyan tulajdonságokkal rendelkeznénk. Így bárkivel találkozunk, próbáljuk meg megkeresni benne az egyediséget, amitől ő nagyszerű tagja a társadalomnak. Nem baj, ha elsőre nem találunk ilyet, hiszen biztos ott van a másikban, csak engedni kell felszínre törni. Úgy gondolom, hogy mindannyian ’mások’ vagyunk, csak nem mindenkinél nyilvánul ez meg látható formában.

 Ezért arra bátorítok mindenkit, hogy legyen szó bármilyen másságról, ha ilyennel találkozunk, akkor adjunk egy mosolyt, egy jó szót, vagy egy bátorító tekintetet. Egy ilyen számunka kicsi gesztusból elindulhat egy olyan elfogadási folyamat, amivel valakinek az életet változtathatjuk meg pozitív irányban. Nincs különbség ember és ember között, mi mindannyian beletartozunk a nagy egészbe, ahol senki se jobb vagy rosszabb a másiknál. 

Megéri másnak lenni?

Megéri vagy nem, sok esetben nincs döntési lehetősége az embernek. A másság az átlagtól való eltérést jelenti; de számomra rögtön adódik a kérdés, hogy mi számít manapság átlagnak? Én személy szerint nem szeretek beállni a tömegbe és követni a többség által elfogadott álláspontot; de sokan félnek a megbélyegzéstől és nem merik felvállalni önmagukat. 

A másságnak rengeteg formája van, mégis csak egy pár került reflektorfénybe az elmúlt években. Másnak tekintjük a mozgásukban korlátozottakat, a szellemükben korlátozottakat, azokat, akik nem a másik nemhez vonzódnak, hanem a sajátjukhoz. Mások a látásukban, beszédükben és hallásukban korlátozottak is. Körülbelül eddig tart a köztudat, de az előzőekben felsoroltak semmit sem tehetnek a másság ellen. Lehetséges, hogy nem fogadják el magukat és bezárva háborognak, de ekkor a saját életüket teszik tönkre. Amennyiben vállalják egyediségüket a világ előtt, nagy tanítók lehetnek, akik az egyik legfontosabb emberi tulajdonságot, az elfogadást oktatják.

Nézzük meg a másik csoportot, akik kevésbé látványosan tartoznak a ’mások’ csoportjába, de mégis kapnak hideget – meleget. Egy keresztény országban, ha valaki nem ezen eszmék mentén él, akkor hamar megszólás áldozatává eshet. Hiába a vallásszabadság, ha valaki az átlagon kívül esik, akkor már ő is kap egy bélyeget. Szerencsére ebben a témában már látszik egy kis változás, de az átlagtól eltérőknek itt is fel kell vállalniuk önmagukat, hogy megmutassák, ugyanolyan becsületes, tiszta lelkű (sőt akár még empatikusabb) lakosai az országnak, világnak, mint az elfogadott sokaság.

Egy pesszimista országban elég csupán optimistának lenni ahhoz, hogy az ember kitűnjön a tömegből. Szerencsére egyre több a pozitív gondolkodású ember és egyre nagyobbra növelhetjük ezt a (még) kisebbséget.

Ott vannak még azok, akik másképp gondolkodnak a politikáról, közéletről, kultúráról, az életmódról; és még lehetne sorolni. Talán még egy réteget emelnék ki. Manapság eléggé elterjedt, hogy a nők az önmegvalósítást helyezik a család elé, vagy legalábbis egyformán fontosnak tartják mindkettőt. Egyes konzervatív csoportok elítélik a nők ezen csoportját, pedig az ilyen határozott, önmagukat felvállaló nők olyan gyerekeket nevelhetnek, akik merik vállalni egyediségüket és ezzel együtt minden másságot elfogadnak.

Ha bármelyik fentebb említett csoportba beletartozol, akkor biztosan érzékeled az elfogadás fontosságát. Mi, akik bármiben a kisebbséghez tartozunk, mutassuk meg az átlagnak, hogy az önmagát felvállaló rétegekben rengeteg erő lakozik. J

Ez elment vadászni....

Ez elment vadászni,
ez meglőtte,
ez hazavitte,
ez megsütötte,
és ez az icike-picike mind megette!

Ugye mindannyian hallottuk gyerekkorunkban a fent látott mondókát? Talán már unalmasnak is tartottuk, de a mélyebb jelentését (bár az is lehet, hogy belemagyarázom; de a végeredmény szempontjából lényegtelen) valószínűleg nem ismertük fel.

Én úgy gondolom, hogy az egész élet alapja, amit felfoghatunk egy játéknak is, a munkamegosztás. Elég csak a szűkebb környezetünkben szétnézni ahhoz, hogy észrevegyük, hogy mindenki másban jó. Egyikünk bölcsész beállítottságú, amíg a másik ezermester, a harmadik pedig lehet művészlélek. Ez az élet szépsége, hogy mindannyian mások vagyunk és éppen ezért ilyen színes a körülöttünk lévő világ.

Néha nehéz elfogadni, hogy mások annyira különböznek tőlünk, és nem értenek meg minket, de gondoljunk csak bele, hogy milyen unalmas lenne az élet, ha mindenhol a saját képmásunkkal találkoznánk.

Merjünk mások lenni és fogadjuk el mások másságát is. J