Hányszor fordult már elő veletek, hogy gondolataitokba belemerülve hirtelen visszatértetek a nyüzsgő életbe és próbáltátok elfojtani a korábban gondoltakat? Ugyanis fölösleges tagadni, de időnként még a saját gondolatainknak se engedünk szabad utat. Elnyomjuk őket, mintha nem is hozzánk tartoznának. Pedig ezzel ártunk; de nem csupán önmagunknak, hanem a környezetünknek is, hiszen nem engedjük útjára saját személyiségünket.
Gondolatainkat legtöbbször azért nyomjuk el, mert mások ezt várják tőlünk. Na, nem mintha ellenőrizhetnék, vagy mi beleláthatnánk az ő fejükbe… Léteznek olyan elvárások, melyeknek meg akarunk felelni, még akkor is, ha ezzel a saját személyiségünket torzítjuk. Egy kérdéssel zárom most, amin érdemes elmélkedni kicsit. A saját teremtő gondolataink alapján akarjuk élni az életünket, vagy mások elképzelése szerint?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése