Annyit beszélünk az érzésekről, de tisztában vagyunk vele, hogy miként állunk a saját érzéseinkkel? Manapság sokszor gondolkodunk úgy, hogy nincs értelme felfedni a saját érzéseinket, mert ezzel sérülhet egy mélyebb rétegünk. Viszont, ha nem fedjük fel soha a legbensőbb énünket, akkor mennyire adhatjuk önmagunkat? Túl sok a kérdés és nem biztos, hogy könnyű megválaszolni őket.
Müller Péter a következőket írja:
„Manapság szégyelljük a könnyeinket. Nem engedjük kicsurranni. De amikor igazán szeretünk, ott érezzük a viszketést a szemhéjunkon; nem sok hiányzik hozzá, hogy „elbőgjük magunkat”.
….
Nem szívesen mutatjuk a könnyeinket, mert ebben a rideg világban a gyengeség jelének vélik. Nem divat manapság. Az érzékenység a divat, nem az elérzékenyülés.”
Talán a válasz mégsem olyan nehéz. Legyünk elég bátrak ahhoz, hogy vállaljuk az érzéseinket, és ne mások elvárásaival foglalkozzunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése