2011. április 10., vasárnap

A csend hatalma




Azt hiszem, hogy ma nem az én szavaim fognak a középpontban állni. Még régebben találtam egy nagyon elgondolkodtató írást, amit szeretnék megosztani veletek. Véleményem szerint a lényege az, hogy hallgassuk meg a szeretteinket, és ne azt tegyük, ami szerintünk a legjobb nekik, hanem, amit ők szeretnének! Azt hiszem, hogy alapvető emberi tulajdonság, hogy sokszor a saját akaratunkat részesítjük előnyben, de tanuljunk meg hallgatni és figyelni. Ha sokat gyakorlunk, akkor meglátjuk az odafigyelés szépségét.

Az odafigyelésről
"Ha arra kérlek, hogy figyelj rám, és erre elkezdesz tanácsokat osztogatni, akkor nem azt tetted, amire kértelek.
Ha arra kérlek, hogy figyelj rám, és erre elkezdesz arról beszélni, hogy miért nem kellene azt éreznem, amit érzek, azzal belegázolsz az érzelmeimbe.
Ha arra kérlek, hogy figyelj rám, és erre úgy érzed, hogy tenned kell valamit a problémám megoldása érdekében, akkor lekezelsz engem, és tehetetlennek tartasz.
Figyelj! Mindössze azt kértem, hogy figyelj – ne beszélj, ne tegyél semmit, csak hallgass meg engem...
Ha megteszel nekem valamit, amit én magam kellene megtegyek, és meg is tudom tenni, azzal csak növeled bennem a félelmet és a bizonytalanságot.
Tudom intézni a dolgaimat. Nem vagyok tehetetlen. Lehet, hogy most éppen elbizonytalanodtam és elkenődtem, de nem vagyok tehetetlen.
De ha tényként elfogadod, hogy azt érzem, amit érzek, még ha irracionális is, akkor abbahagyhatom a magyarázkodást, és áttérhetünk arra, hogy mi rejlik az irracionális érzelmeim mögött.
És amikor feltárjuk, a válaszok már annyira nyilvánvalóak, hogy nincs szükségem tanácsra. Az irracionális érzelmek értelmet nyernek akkor, ha megértjük, mi áll mögöttük.
Tehát kérlek figyelj, csak hallgass meg. És ha beszélni szeretnél, várj egy percet mielőtt belekezdenél, és én meg foglak hallgatni."


Ralph Roughton

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése