A napokban többször is találkoztam a tervezés témájával, éppen ezért úgy gondolom, hogy megérdemel egy bejegyzést.
Úgy gondolom, hogy az embernek tervek nélkül nincs elég motivációja és csak elvegetálja az életét. Sok módszert hallhattunk már a tervek konkretizálására (leírás, elolvasás, vizualizálás), én mégis azt tartom a legjobbnak, ha leírjuk őket részletesen, mert ez idő alatt akár az is kiderülhet, hogy nem konkrétan arra vágyunk, amit korábban gondoltunk.
Én azt ajánlanám Nektek, hogy ha megvan a terv, akkor próbáljátok meg kisebb lépésekre bontani.
Ez mind szép és jó, és kivitelezhető is, de (és ez a legfontosabb rész), egy felsőbb erő (Isten, Teremtő, Univerzum) bármikor beleszólhat ebbe a tervbe. Ilyenkor azonban nem szabad elkeserednünk, hanem meg kell látnunk a jó oldalát ennek a bizonyos eseménynek.
Összefoglalva, készítsünk terveket, mert nagyon hasznosak, de ne ragaszkodjunk hozzájuk mereven.
Legyünk rugalmasak!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése