Annyit hallunk manapság az idegen
nyelvek fontosságáról, hogy elfeledkezünk arról az egy kifejezési formáról,
amely határok nélkül létezik. Az érzelmek nyelvét nem kell tanulnunk, hisz
mindannyiunkban ott lappang mélyen, csak felszínre kell hozni. Ennek a nyelvnek
az ismeretével a legértékesebbet tudhatjuk magunkénak. Gyerekként természetes
volt az ismerete, de ahogy teltek az évek, háttérbe szorult az érzelmek
kifejezésének ez a módja. Gondoljunk a minden átéléssel kacagó kisgyerekekre és
a bölcs tekintetükre.
Egy mosoly, egy meleg kézfogás,
egy bátorító tekintet mind lehetőséget adnak arra, hogy legalább egy kis időre felvidítsuk,
vagy erősebbé tegyük mások lelkét. Nem mindig kellenek szavak ahhoz, hogy
kifejezzük az érzelmeinket. Sőt, sokszor észrevehetjük, hogy bizonyos kimondott
szavak mögött nincs tartalom; csak a másik tudja, hogy épp mit várunk el
szavakba öntve. Egy mosoly és egy tartalom nélküli szó között óriási különbség
van.
Amikor újra felszínre akarjuk hozni
az érzelmek nyelvét magunkban, akkor kezdetben elég, ha csak figyelünk és
észrevesszük a mások által adott emocionális kifejezéseket. Ha ezeket nem
automatikusan fogadjuk, hanem mélyen beépítjük a lélekbe, akkor még jóval
később is emlékezni fogunk egy-egy ilyen gesztusra, ellentétben a szavakkal.
Amikor már könnyedén felismerjük
ezeket a ki nem mondott, de mégis mélyen kifejezett érzéseket, akkor kezdjünk
el adni. Én úgy tapasztalom, hogy a mai rohanó világban nem mindenki tudja
elfogadni a szeretetteljes mosolyt, vagy a vigasztaló tekintetet, de nem szabad
feladni már az elején. Az erőfeszítések, amelyek jóindulattal vannak átitatva,
mindig meghozzák a gyümölcseiket.
Sokszor érezhetjük, hogy kis
pontok vagyunk a világban, de, ha egy kis pont rámosolyog egy másik kis pontra,
aki ezt továbbadja, akkor máris elindítottunk egy olyan folyamatot, ahol
ezeknek a pici pontoknak óriási szerepe van a világ érzelmileg intelligensebbé
tételében.
Egyik kedvenc idézetemet szeretném
megosztani veletek, ami Csitáry – Hock Tamástól származik:
„Van egy híd… Egy olyan híd,
amelyhez nem kell kő, nem kell beton, nem kell építőmunkás. Mégis, szilárdabb,
erősebb bármilyen emberkéz alkotta hídnál. Nincs állandó helye, mindig ott
keletkezik, ahol szükség van rá. Ott keletkezik, ahol két ember találkozik. Két
ember, aki szereti egymást, akinek szüksége van egymásra. Mert ez a híd
mosolyból épül. Ott és akkor. A mosolyhíd.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése