Már egészen gyerekkorunktól kezdve azt
halljuk, hogy az ember társas lény. Mindezzel azonosulni is tudunk, de nem
mindegy, hogy milyen kapcsolatban gondolkodunk.
Először is, ott van a saját magunkkal
való kapcsolatunk. Annak tökéletesen kell működni, hogy a másokkal való érintkezéseink
is kifogástalanul működjenek. A legtöbb energiát ebbe kell fektetnünk, ugyanis
hiszem, hogy ettől a kapcsolattól kapjuk a legtöbbet az életben (nyílván azért,
mert a többi is ettől függ).
Aztán ott van a többi kapcsolat; legyen
az családi, baráti, szerelmi vagy bármi egyéb. Amikor már önmagunkkal nagyon
szeretetteljes a kapcsolatunk, akkor a másik személy boldogsága, öröme minket
is feltölt, és csodás érzésekkel tölt el. Nem akarom ezeket a kötelékeket kategorizálni,
hiszen ugyanolyan fontos egy családi, baráti kapcsolat, mint egy szerelmi.
Mindenkinek megvan a saját maga fejlődési üteme, amiben egyes kapcsolatok
segítik, fejlesztik. Ne erőltessünk semmit, csak hozzuk ki a legtöbbet a
kapcsolatainkból. Végezetül álljon itt egy gondolat Csitáry-Hock Tamástól,
amely alapján a mindennapjainkat életvidámmá tehetjük.
„Játszd
velem a legszebb társasjátékot. Játssz velem boldogságot. Mert egyedül nem
tudok. Mert nélküled nem tudok. Mert nem lehet. Mert a boldogjátékhoz két ember
kell. A játékszabály egyszerű. Csak adni kell. A szívünket. Egymásnak. Mindig
adni, mindig kapni. Így válik egész életünk egyetlen nagy karácsonnyá. Játssz
velem.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése