Írtam már hasonló témáról, de talán nem válik egyikünk kárára sem, ha még egyszer felvetem.
A minap olvastam egy cikket a Pakisztánban élő nőkről. Férjeik, vőlegényeik, vagy majdnem teljesen idegen férfiak öntik le őket sósavval, vagy gyújtják fel őket bizonyos a férfiak hiúságát sértő okok miatt.
Természetesen nincsenek alátámasztva a vádjaik. A férfiak többnyire büntetlenül ússzák meg az eseteket. A nők egy része pedig hatalmas lelki és fizikai fájdalmak után kezd új életet úgy, hogy eltorzult arcukkal valószínűleg soha nem lesz férjük és családjuk. Egy alapítvány segítségével azonban visszakerülnek a társadalomba és azt a munkát végzik, amit szeretnének.
Ha belegondolunk, nekünk egy sokkal kisebb megpróbáltatás is elég ahhoz, hogy úgymond padlóra kerüljünk. Nem azt mondom, hogy ezek egyáltalán nem problémák, csak azt, hogy hamarabb és könnyebben is túlléphetünk rajtuk, ezáltal kisebb kárt okozva az életünkben.
Sokszor a jobbhoz hasonlítjuk az életünket, holott, ha a másik irányba is tekintenénk, meglátnánk a valódi helyzetünket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése